Életem talán legmeghatározóbb játéka volt, és az a mai napig a Prince of Persia: The Sands of Time trilógia (The Sands of Time, Warrior Within, The Two Thrones). Éveken keresztül ment a pletyka, hogy jön a filmváltozat, de csak nem jött. Ám tavaly végre megérkezett a bejelentés, Bruckheimer papa, aki a játékok producere is, elkészíti a filmet. Mondanom se kell, hogy milyen szinten elkezdett verni a szívem, de Bruckheimer neve lenyugtatott. Viszont a főszereplő…Jake Gyllenhaal…remek színész, ehhez kétség nem fér, de mint Persia Hercege? Hát nem tudom…döntse el mindenki maga.
Ami nem tetszik a trailerben, hogy nem csak a Sand of Time része koncentrálnak, hanem a többi részből is belevesznek jeleneteket, pillanatokat (elég ha megnézzük a Herceg ruháját, ami a második részből, azaz a Warrior Withinből van), aminek rohadtul nem látom értelmét. Simán van annyira izgalmas és fordulatos sztorija a Sands of Timenak, hogy ne kelljen keverni a többi két résszel. Mert ha egy film lesz csak, akkor ok, aláírom, jó ötlet. De nem hiszem, hogy Bruckheimerék egy részben gondolkozik, szóval ezekkel az apróságokkal nem vagyok kibékülve, de az előzetes ügyesen össze van rakva az tény. Reméljük, hogy egy Star Trek szintű blockbuster-szórakozás sül ki belőle, nem pedig egy olyan üres látványorgia, mint a Wanted, vagy egy idegesítően idétlen movie, mint a Transformers második része. Fanként tuti olyan kritikusan fogom nézni a filmet, mint még soha semmit. De megelőlegezek neki egy áment a végleges sikerre.
Aki ismer tudja, hogy nálam David Fincher a példakép, a mester az ISTEN! A Pánikszoba kivételével, az összes filmje 100%-ig zseniális. A Pánikszoba se rossz, de közel sem tökéletes. És most itt van ez a Christopher Nolan, aki már a Batman Beginsel megmutatta, hogy félisten féle, majd a Sötét Lovaggal erre rá is erősített. Nem akkora mester, mint Fincher, de közelít. Íme a bizonyíték:
Az Ananász az avaron sorozat második része. Ebben az epizódban már szerepet is kaptam, méghozzá az operatőr személyében, aki a végén fel is háborodik. Have fun:-)
Kedves barátom és fórumtársam sorozatának első része ez, mely az angol The Office sorozat stílusát képviseli. Aki ismeri az imént említett alkotást, az tudja, hogy mire számíthat az atmoszféra, a hangulat és a poénok terén. Szerény véleményem szerint remek lett a pilot (pilot, az meg mi a pöcs?) és ha a pletykák igazak, hamarosan jön a második epizód...melyben egy apró szerepet is kaptam.:-)
Trilógiám első része sok kérdést vet fel ugyan, de befezető részként nem akartam többet kihozni belőle. A maradék két részben, minden kérdés megválaszolásra kerül.
Unsolved from Újváry Dénes on Vimeo.
22-én indul Wimbledon, ahol Rafael Nadal tavaly letaszította a trónról az ötszörös győztes Roger Federert. Ezzel nem született meg a rakord, amikor is hatszoros bejnok lehetett volna valaki a legrangosabb füves tornán. Az akkor még világelső svájci összeomlott és ahogy sejteni lehetett, év végére elvesztette a világelsőségét, amit négy és fél éven keresztül birtokolt. Mindenki temette, hogy ennyi volt számára és amíg Rafael Nadal teniszütőt ragad, addig Federer nem nyer több Grand Slamot. Ez az év elején beigazolódni látszott, ugyanis az év első Grand Slamjén, nevezetesen az Austral Open-en, Federer csapott össze Nadallal, és a spanyol jött ki győztesen. Így Federer már sehol nem volt uralkodó spanyollal szemben, hiszen a fűves borítás után, kemény pályán is kikapott Nadaltól egy Grand Slam döntőben. Ám a rajongók bíztak a svájci mesterben, ahogy ő is magában. Elérkezett a slak szezon, ahol Federer egy Madridi tornán győzte le Rafael Nadalt, ami azért szenzáció, mert a Spanyolt salakon szinte lehetetlenség megverni. Ez önbizalmat adott Federenek a Roland Garrosra, ahol hatalmas meglepetés történt. A négyszeres győztest az a Soderling győzte le, aki még sohasem jutott túl a máodik fordulón. Ám most kiverte a címvédő spanyolt és a döntőig menetelt, ahol nem más volt az ellenfele, mint Roger Federer! ÉS IGEN, ROGER MESTER FEDERE MEGYNERTE ÉLETÉBEN ELŐSZÖR A ROLAND GARROST ÉS AGGASSI UTÁN Ő AZ ELSŐ FÉRFI TENISZEZŐ, AKINEK MIND A NÉGY GRAND SLAM TRÓFEA MEGVAN! Fantasztikus teljesítmény, hiszen összességében ez volt a svájci mester 14. Garnd Slam trófeája és ezzel beérte a korábbi nagy bajnok, Pete Sampras rekordját. A mostani Wimbledonon pedig megvan az esélye, hogy egyeduralkodóként, 15 Grand Salm győzelemmel álljon a világ tetején.
Így, míg kiderül, hogy mi is fog történni a legrangosabb füves tornán, íme egy videó a mesterről. Bár nem Wimbledon és nem is egy Nadal elleni meccs összefoglalója ez, de a svájci zsenialitását tökéletesen megmutatja:
Bár a film már lassan egy éves lesz, de trailer csak a héten készült hozzá. Sebaj, jobb később, mint soha.;-)
Pár éve volt egy lány, akiért igazán odavoltam. Megvolt nála az esélyem, de nem használtam ki. Egy ideig minden este csak feküdtem az ágyamban, és azon gondolkodtam, hogy hiba volt-e. Hogy vajon...valaha is el tudom-e felejteni. És most már arra is alig emlékszem, hogy hogyan nézett ki. Mármint, az arca még mindig előttem van de…ő már elment. És soha nem jön vissza.
Szóval...azt kérded, 3 év elég-e a felejtéshez? Igen. Teljes mértékben.
A szerelmet nem lehet szavakkal kifejezni, hiszen több ezer szó létezik, de igaz szerelemből csak egy. Ez az, amire vágyom…ez az, ami miatt olyan érzések kavarognak bennem, hogy néha aludni se tudok. Éjszakákon át azon töprengek, hogy vajon milyen lehet a kölcsönös vonzalom? A kölcsönös odaadás az, amit úgy hívnak, hogy a nagybetűs szerelem. Nos, remélem egyszer nekem is megadatik, hogy átéljem mindezt és az ez iránti vágyaim kivetülése lesz ez a sorozat. Néhol valós néhol kitalált történésekkel, de ami mindegyik részben közös és valós, azaz érzések tömkelege.
Ez most kicsit nyálasra sikerült de hé...a szerelem már csak ilyen.
Eltelt pár nap.
Pár nap, amire nem a vidámság és a felhőtlen józanság volt jellemző, de úgy gondolom…mindenki életében van egy ilyen szakasz kinek hosszabb, kinek rövidebb tónusban. A baj az egészben, hogy nálam ez elég sűrű tónus, hiszen újból előkerült a szokásos, sablonkérdés, miszerint: bennem van a hiba? Miért választok mindig rosszul? Az igazat megvallva nem azért vagyok most megzuhanva, nem azért vagyok árnyéka önmagamnak, mert hogy nem MI lettünk konkrétan egy pár a lánnyal, hanem, hogy megint beleestem a saját hibámba és megint nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. Ez az, ami idegesít, és ha őszinte akarok lenni…bár még csak 22 éves leszek de…kezdek belefáradni az egészbe. Kezd kurvára elegem lenni ebből az egész párkapcsolat dologból meg a szerelemből magából. Csalódás, csalódás hátán, amit ha nem is mélypontok, de depresszióval és bánattal teli napok, hetek, hónapok követnek. De a jelenlegi helyzetben ez volt az a pont, ahol azt mondtam, hogy állj! Elég volt ebből, ezt te még egyszer nem fogod végig csinálni! Megtanultad, hogy szeretni szívvel kell, de ésszel érdemes és ez lesz az, amit magad elé állítasz példának, ha ne adj isten össze akarnál zuhanni!Nem fogom hagyni, hogy a depresszióm és a gyengeségem miatt elveszítsek két olyan embert, akik fontosak a számomra. Egy embert, akit általános iskola óta ismerek és bár sosem voltunk barátok, de úgy gondolom…az évek alatt ez megváltozott. A másik személy pedig…nos…ezt a lányt még csak pár hónapja ismerem, de rövid időn belül fontos lett a számomra és nem akarom a kapcsolatunkat a feledés homályába hajítani. Nem…fontosabbak nekem annál semmint, hogy a szobámban ülve azon töprengjek, hogy-hogy lehetek ekkora lúzer, ilyen szerencsétlen barom, akinek sosem úgy alakulnak a dolgai, ahogy kellene.
Ebbe a barátságba kapaszkodva összefogom szedni magam, és már most jobban vagyok, valamint pozitívabban állok mindenhez, mint pár napja, de azért ismervén magamat…még jó darabig nem tudok teljes mértékben önmagam lenni. De a legfontosabb, hogy ennek nem a barátság lesz az ára. Ennél fontosabb pedig jelenleg nincs az életemben.
De ahogy az lenni szokott, nem hallgattam a hangra és hagytam, hogy a szívem diktálja az ütemet és bármennyire is akartam küzdeni ellene…bármennyire is tudtam, hogy az eszemre kéne hallgatnom, nem tettem. Nem tettem és megint ott vagyok, ahol lenni szoktam. A gödör legalján, valahol a béka segge alatt mérföldekkel. Higgyétek el nekem, rengeteg hely van ott, de újból találkozni a régmúlt sebeivel, az ismerős érzés szavacskák tömkelegével…nem túl kellemes dolog. Az érzések, melyek hetek óta kavarognak bennem felszínre törtek, de azt kívánom…bár meg se születtek volna. Bár maradtak volna ott, ahol senkinek nem okoznak fájdalmat, ahol senki nem tudja meg, hogy létezik.
Kegyetlen dolog az élet, de megtanultam egy alapigazságot. Szeretni a szívvel kell, de az ésszel érdemes.
Az igazat megvallva, órákon át tudnám ecsetelni, hogy most min megyek keresztül, de úgy gondolom…felesleges bármit írnom. Felesleges kínoznom saját magamat, így egy Alan Ball idézettel megpróbálom…lezárni magamban a dolgot. Remélem menni fog, mivel sokat jelentene, ha újból a régi önmagamat adhatnám.
„Azt hiszem, igen pipa lehetnék amiatt, ami velem történt, de nehéz dühösnek lenni, amikor oly sok szépség van a világban. Néha úgy érzem, hogy egyszerre látom mindet, és túl sok. A szívem felduzzad, mint egy léggömb, és majd szétrobban. Aztán eszembe jut, hogy ellazuljak és ne próbáljak meg belekapaszkodni. Aztán esőként rám hullik az egész, és nem érzek mást, csak hálát a hülye kis életem minden egyes percéért. Biztos fogalmatok sincs róla, miről beszélek. De ne féljetek. Egy nap majd megtudjátok.”
Egyszerű, sablonos válasz: nem tudom.
Az igazat megvallva megint beleestem a saját hibámba, miszerint túl hamar túl sok érzelmet fektettem a dologba és…bár lehet, hogy ez nem is hiba. Lehet, ez így a természetes csak mivel nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy elképzeltem, ezért hibának érzem. Nem tudom…megint csak azt kell mondanom, hogy nem tudom. Annyi minden kavarog most bennem, hogyha csak egy része felszínre törne, akkor ez a március 15-e nem mindenki számára lenne ünnepnap. Sokan nem értik, hogy most miről beszélek, de szerintem aki érzett már hasonlót, nem akaródzik neki a magyarázat kikövetelése.
A kérdés tehát még mindig ugyan az: jöttem, láttam…na, de visszamennék? Nincs azaz isten. Nincs azaz isten, hogy ezt a két és fél hónapot visszaadjam az ismeretlenség homályának, pedig lehet, hogy könnyítene a lelkemen, és a szívem se verne olyan hevesen (jé, egy rím). Az igazat megvallva, a lány akit megismertem, maga a nagybetűs szépség. Találkozásunk előtt pont azon tanakodtam, hogyha ki kéne fejtenem pár mondatban a szépséget, mint megfoghatatlan víziót, akkor tuti belebuknék, hiszen a szépség ritkaság lett. Ritkaság, melyet az emberek nem vesznek észre, de ha mégis, elsiklanak felette ahelyett, hogy megállnának és gyönyörködnének, amíg lehet. Ám aztán eljött a nap, amikor a lány ott állt előttem. A lány, aki olyan érzéseket ébresztett bennem, amiről azt hittem, már nem is létezik. Az igazság az, hogy még mindig nem tudom szavakkal kifejezni a szépséget magát, de ami biztos, hogyha példát kéne mondanom rá, akkor a lány neve eszembe jutna.
A stílusa, az élethez való hozzáállása volt az, aminek köszönhetően nem ragadtunk le a szokásos „szia, hogy vagy, jól, ok én is” sablonmondatoknál, hanem akár órákat is tudtunk beszélni egy bizonyos témáról. Van humorérzéke, vevő a perverzebb poénokra, kifinomult érzékkel oltja be az embert, de úgy, hogy utána még te érzed magad rosszul, és emellett a bókokat is helyén kezeli, ami minden lánynak jól esik. Kapcsolatunkra elég hamar ráilleszthető volt a barátság, és ennek köszönhetően nem is tudtam igazán, hogy mi az, amit valójában érzek. Egy szoros barátság kiváltotta vonzalom? Vagy több annál? Esetleg a legnagyobb szint, amit szerelemnek neveznek? Nos, hallottam én már a szerelemről, de eddigi életem során ez nekem egy egyirányú utcatábla volt így féltem szabadjára engedni az érzéseimet, és inkább a bizonytalanság ködébe burkolózva vártam, hogy a szívem mit diktál. A szívem, pedig egyre hevesebben és hevesebben vert, amit ha kivágtam volna és kirakok az asztalra, tuti pofánver és elküld a picsába, hogy „ne küzdj ellene, mutasd meg, mekkora erőd van.” Erőm az van, na de itt felmerül egy újabb kérdés…vajon a lány osztozna velem ebben az erőben? Ha megmutatnám neki, hogy a szívem miként és miket sugdos a fülembe nap, mint nap, mi történne? Ellökné magától, vagy elfelejthetnénk végre azt a francos egyirányú táblát, és nekimehetnénk egy hosszabb útnak, ahol nincs akadály? Nos…az igazság az…hogy ez itt az igazi kérdés. A leglényegesebb, legfontosabb kérdés melyre két válasz van ugyan, de csak egy tenne boldoggá. Csak egy válasz van, amitől én lennék a legboldogabb ember a világon. Viszont félek annyira a választól, hogy…szóval…félek. Talán még sosem féltem ennyire semmitől. Úgyhogy újból átgondolva az egész dolgot azt, ami miatt leírtam, amit leírtam…jöttem, láttam, visszamennék?
Egyszerű, sablonos válasz: nem tudom.
Számomra az év legtúlértékeltebb filmje a Gettó Milliomost volt, amit ki is tömtek rendesen szobrokkal, és ez engem idegesít és felháborít. Szeretem ugyan Boylet, de ez a filmje nem azt adta, amit az előzetes kritikai illetve nézői dicsőítések után vártam. Csalódtam, de sebaj…ami történt megtörtént, nem lehet változtatni rajta. Kedvencem, David Fincher filmjét is jutalmaztak pár kitüntetéssel, és mindet meg is érdemelte, de többet kellett volna…sokkal többet. Itt pedig meg kell említenem Brad Pittet, és Mickey Rourke-t, akik zseniálisak voltak a szerepükben, és Benjamin Button mániám ide vagy oda, Rourkenak kellett volna nyerni. De ha már nem ő, akkor Pitt. Na de Sean Penn? Hatalmas színész, na de ekkorát játszott volna? Nem hiszem. Számomra az este legnagyobb csalódása, pedig nehezen nyeltem le, a legjobb film és rendező díjat is.
Voltak azért örömteli pillanatok, hiszen Heath Ledger megkapta a neki járó kitüntetést, mely egyértelmű volt már azután, hogy nyilvánosságra hozták a jelöltek listáját. Mégis, az ember remegő szívvel nézte végig azt a pár percet, amíg felolvasták a jelölteket és kinyitották a borítékot. A közönség könnyes szemmel kiadott tapsa és együttérzése, pedig az este legcsodálatosabb és legmeghatóbb pillanata volt. Plusz számomra külön öröm volt még, hogy a 6. jelölését végre szoborra váltotta Winslett kisasszony.
Nem is tudok mást mondani, hiszen nem vagyok 100%-ban elégedett az estével, mert bár szoros mezőny volt ugyan, de érzésem szerint nem minden kategóriában az nyert, akinek kellett volna. Talán majd jövőre. Íme a díjazottak:
Legjobb film
Slumdog Millionaire
Legjobb rendezés
Danny Boyle - Slumdog Millionaire
Legjobb férfi főszereplő
Sean Penn - Milk
Legjobb férfi mellékszereplő
Heath Ledger – The Dark Knight
Legjobb női főszereplő
Kate Winslet - The Reader
Legjobb női mellékszereplő
Penelope Cruz - Vicky Cristina Barcelona
Legjobb eredeti forgatókönyv
Milk
Legjobb adaptált forgatóköny
Slumdog Millionaire
Legjobb művészeti rendezés
The Curious Case of Benjamin Button
Legjobb fényképezés
Slumdog Millionaire
Legjob kosztümök
The Duchess
Legjobb vágás
Slumdog Millionaire
Legjobb maszk
The Curious Case of Benjamin Button
Legjobb eredeti filmzene
Slumdog Millionaire - A.R. Rahman
Legjobb hangvágás
The Dark Knight
Legjobb hangkeverés
Slumdog Millionaire
Legjobb vizuális effektusok
The Curious Case of Benjamin Button
Rajzfilm
Wall-E
Ettől még David Fincher elintézte, hogy innentől kezdve ne érdekeljen semmi és senki, hiszen van olyan, hogy jó film, van olyan, hogy tökéletes film, de a Benjamin Button-ra nincs szó. Egyszerűen nem lehet szavakkal kifejezni, amit az ember a vásznon lát. Eleve felcsigázva érkeztem a moziba, hiszen lassacskán másfél éve várom már a Mester eme alkotását, és ha ehhez hozzáveszem az itt olvasott kritikákat…komolyan féltem a szívrohamtól magától. Nagy szavak ezek tudom, de ha az ember úgy jön ki a moziból, hogy azt se tudja fiú e vagy lány, akkor asszem elnézik neki.
Ez a film elvarázsolt az első képsortól az utolsóig, minden monológja, minden pillanata, minden egyes zenei aláfestése bizonyította, hogy itt valami olyat kap a néző, amit eddig még nem látott.
Benjamin karakterét azonnal megszereti az ember, de az igazat megvallva ez az összes szereplőről elmondható. Nincs benne egy másodpercnyi üres járat, nincsenek felesleges jelenetek vagy monológok, úgy ahogy van 100%-ig zseniális mű. Nem is érdemes többet mondani, mindenki győződjön meg róla saját maga, de KÖTELEZŐ jelleggel! Hiszen csodák márpedig vannak…most már én is elhiszem.
10/10
Akárhányszor meghallgatom ezt a számot, görcsbe rándul a szívem és rájövök, hogy hiányzik valami az életemből. Csak nem tudom, hogy mi....
2003-ban az Ubisoftos srácok úgy döntöttek, hogy feltámasztják Perzsia hercegét, melynek első 3D-s kiadása csúfosan megbukott. Nem is nyúltak mellé, a Sands of Time trilógia (The Sands of Time, Warrior Within, The Two Thrones) elsöprő sikert aratott mind a játékosok, mind a kritikusok szemében (plusz mind a három rész több helyen is bezsebelte az "év kalandjátéka" díjat). Szép grafika, egyedi játékmenet, látványos harcok, szemkápráztató mozgások és gyönyörű zene, mely a Herceg történetét végigkísérte. Ám 2005-ben lezárult egy fejezet, amely viszont rengeteg potenciált tartalmazott még magában, így 2008-ban új kaland vette kezdetét. Teljesen új koncepció, új környezet, megérkezett Perzsia hercege... alcím nélkül.
Az új trilógia (merthogy a pletykák szerint most is három részben gondolkodnak) sem történetben, sem pedig karakterekben nem köthető össze az előzővel, sőt! Igazából az se derül ki, hogy főhősünk Perzsia hercege. A kezdő képsorokban hercegünk éppen eltűnt szamara után kutat, akit a fanatikusok kedvéért Farahnak neveztek el (hatalmas lol). Ám, ahogy a nagykönyvben meg van írva, semmi sem úgy alakul, ahogy kéne. A szamár nem lesz meg, de a baj egyre közelebb ér. Hercegünk ugyanis belebotlik a szépséges Elikába, aki éppen menekül. Menekül, méghozzá a sötét erők katonái elől. Hercegünk, mivel egy daliás lovag, a szépséges hölgy után ered és megvédi tűztől-víztől... Bár elég hamar kiderül, hogy erre nincs is szükség. Elika ugyanis egy különleges varázsképességekkel ellátott hölgyemény, aki lelkiismeretet nem ismervén csap le mindenkire, aki közé és szeretett hazája, Ahura közé áll. Márpedig a sötétség istene, Ahriman pont erre készül. Éveken át tartó mesterkedése meghozta gyümölcsét, Ormazd, a fény istene elbukott, és egész Ahura népére romlás borult. A mi feladatunk lesz, hogy Elika segítségével visszahozzuk a fényt a városba, helyreállítva ezzel az egyensúlyt és a békét. Igen ám, de ez nem lesz olyan egyszerű. Ahhoz, hogy helyreálljon a rend, a város minden terülten meg kell szüntetni a sötétséget. Ahura városa a következő négy fő helyszínből áll: City of Light, Royal Palace, The Vole, Ruined Citadel.
Mind a négy helyszínen a fény kell, hogy uralkodjon, ám ennek érdekében akadályokat és ellenfeleket kell letudnunk. Elszórva, néhány terülten felbukkanhatnak csatlósok, de ezek nem jelentenek akkora kihívást, mint az a seregnyi harcos, akikkel az előző részekben küzdöttünk. A pálya végén azonban tiszteletét teszi a "romlás" maga, mely minden területen más és más formában próbál véget vetni életünknek. Ő az úgynevezett "fő boss", aki nemcsak, hogy erős, de tanulékony is, hiszen a játék előrehaladtával egyre trükkösebb és gyorsabb lesz. Minden fő helyszínen négy alkalommal kell megküzdeni a főellenségel, majd ezután megnyílik az úgynevezett "fekete kapu", amikor is egy utolsó, végleges leszámolásra indulunk, ám ekkor már egy sokkal keményebb, felspannoltabb boss vár minket. Megfelelő harci kombóval könnyedén bealázható, de erről később. Beszéljünk inkább a játékmenetről, ami sokat változott, de nem annyit, hogy a PoP fanokat ne fogja el a hév.
A Herceg mozgása jelentősen javult. Gyorsabb, ritmusosabb és vagányabb, mint az előző trilógiánál. A vagányabb stílushoz ha nem is teljesen új irányítás, de pár új funkció párosul, ám ahogy az eddigi részeknél is, itt is tökéletes a billentyűzetes elosztás. Az előrehaladás érdekében összesen nagyjából három funkciót fogunk használni. Ilyen az ugrással vegyített falon futás, a kapaszkodásos mászás és a segítség. Elika ugyanis előszeretettel rásegít az ugrásainkra, ha a cél távolabb van a kelleténél. Viszont nemcsak az ügyességi feladatoknál lesz segítségünkre, hanem a harcnál is megkönnyíti a dolgunkat, sőt, néha nem is tudunk boldogulni nélküle. A harcoknál a mi erőnket és fegyverhasználatunkat tudjuk keverni Elika varázserejével, amiket ha jól kombinálunk, egész nagy sebzésekre leszünk képesek. Ám, ahogy a videókban is látni lehetett, ezek a harcok nem olyanok, mint az előző részekben. Sokkal inkább egy Guitar Hero-féle reflex gombnyomogatás, ami a játék vége felé már nem jelent nagy kihívást. Sokaknak talán éppen ezért lesz túl egyszerű, már-már nevetségesen könnyű a játék, mert bár ügyességi és logikai részek vannak bőven, de a harcok hiánya elveszi a kihívás faktort. Egyeseknek akár unalmas is lehet a hosszú távú ugrálás, harc nélkül.
Az ügyességi részekre kitérve meg kell még említeni, hogy a történet előrehaladtával egyre több akadály és démoni massza állja el az utunkat, mely vagy csápjaival nyúl utánunk, vagy Venomszerűen rámászik testünkre és ontja ki életünket. Illetve ontaná, ha Elika nem avatkozna mindig közbe, és ez szintén egy újítás. Halál esetén ugyanis nem a töltőképernyőt kell bámulnunk, hanem Elika az utolsó pillanatban utánunk nyúl, majd visszadob minket az adott pályaszakasz elejére. Elvileg ez a funkció az idő-visszatekerést is helyettesíti, de őszintén megvallva, nekem néha hiányzott az effekt. Viszont ennek köszönhetően lehetetlenség meghalni, de a "francba, kezdhetek neki újból" érzés továbbra is megmarad. Felmerül azonban a kérdés, hogy ha nem rendelkezünk az idő tőrével, akkor mi az az extra, amitől vagány hercegek vagyunk? Nos, Elika szépsége és ereje már önmagában elég céljaink beteljesítésére, ám hercegünk karján helyet foglal még egy karmokkal díszített kesztyű, ami néhány képen kísértetiesen hasonlít Freddy papa karmaihoz, csak mint tudjuk, ő másra használta mint amire nekünk kell. Igazából akkora extra képessége nincs, mint az idő tőrének, de a plafonon való mászást, illetve a falon való lecsúszást megkönnyíti. Plusz a boss fightoknál jó néhány pofont is lezúzhatunk velük.
Ami még újítás a régi részekhez képest, hogy az Assasin’s Creedhez hasonlóan te magad döntheted el, hogy merre haladsz. Megtervezheted a saját utadat, melyhez egy térkép lesz a segítségedre. E térképen jól láthatóak Ahura városának felszabadításra váró és felszabadított területei. Viszont a négy fő helyszínt külön-külön meg kell nyitni, ehhez pedig Elika erejére van szükségünk. Ő az erejét a fényből nyeri, és ha nincs fény, nincs új helyszín. Így, egy-egy terület "felszabadítása" után az adott pályaszakaszokon "fénygömbök" jelennek meg, amelyeket összeszedve növeljük Elika erejét, és ezzel lehetővé tesszük, hogy újabb helyszínek váljanak elérhetővé. Minden új helyszín megnyitásával tanulunk egy különleges képességet is, amit Elika segítségével tudunk alkalmazni. Ezek az úgynevezett "gyorsabban, nagyobb távot" képességek, amelyek különféle fénykitüremkedésekként vannak jelen a játékban. Van zöldben pompázó kitüremkedés, mely a hosszú távú falon futást teszi lehetővé (Breath of Ormazd). Találkozunk sárgával, melynek segítségével repülni tudunk (Wings of Ormazd). Fellelhető kék, melyekkel mágnesként vonzódunk a továbbhaladás iránya felé (Hand of Ormazd), és végül van a piros kitüremkedés, mely a hatalmas ugrásokra ösztönzi karakterünket. Ezek olyan látványos képsorokat tárnak elénk, hogy az embernek elakad a lélegzete.
Apropó látvány. A grafikus megjelenítés is teljesen új koncepciót kapott, az Assasin’s Creed motorjára ugyanis ráhúztak egy cell-shading szűrőt, amitől képregényszerű lesz az egész, de ez nem megy a látvány rovására, sőt. Talán az egyik legszebb játék lett az új Prince of Persia, amivel valaha játszottam. Maga a technika nem forradalmi újítás, de a PoP-történelemben mindenképpen az.
Galád ember lennék, ha nem tennék említést a zenéről és a hangokról. A zenei rész a Prince of Persia sorozat talán legszebb dallamaival kecsegtet, mely természetesen tökéletesen alkalmazkodik a játék hangulatához, ritmusához. A hangok pedig hozzák a szokásos formájukat: ugrálásoknál megvannak az erőfeszítés okozta nyögések, a harcoknál már-már rémisztően dübörögnek a fegyverek, a varázslásnál pedig a misztikus hangeffekteké a szerep, melyek segítő szavakkal párosulnak a jobb és hatékonyabb támadás érdekében. A szereplők hangját amúgy nagyon eltaláltak, Elika és a herceg között zajló párbeszédek hihetetlen hangulatosak lettek, amit a herceg szellemes poénjai, szóviccei és bókjai koronáznak meg. Ezeket Elika a kaland elején még furcsállja ugyan, de a végére korhatárosan izzani kezd főhőseink közt a levegő. Elikával egyébként az átkötő videókon kívül is tudunk társalogni, amihez külön funkciógombot adtak a fejlesztők. Az igazat megvallva nincs nagy jelentősége, de ha többet akarunk megtudni Ahura városáról, Ahrimanról, Ormazdról vagy esetleg főhőseinkről, akkor érdemes egy-egy kaland előtt vagy után csevegni picit.
A történeti csattanókba, fordulópontokba nem akarok belemenni, de azt kell, hogy mondjam, a Ubisoftos srácok megint nem nyúltak mellé, hiszen mertek újítani, és ennek köszönhetően nem egy rókabőrt kaptunk, hanem egy teljesen új koncepciót, melynek következő részei talán még tökéletesebbek lesznek.
Grafika: 10
Hangok: 9
Játszhatóság: 9
Hangulat: 9
ÖSSZESEN: 9
Pozitívumok:
Gyönyörű grafika
Pazar újítások
Kellemes zene
Remek szinkronhangok
PoP érzés
Negatívumok:
Harcok hiánya
Gyakorlott Prince of Persia játékosoknak túl könnyű
A levegő amit veszel, ugyan az, amit a többi ember is belélegez, csak mindenki másként hasznosítja. Mindenkinek más és más gondolatok futnak át az agyán, miközben kilélegzik az imént még friss sugallatot. Ezt nevezik az élet egyszerű, hétköznapi körforgásának. Ám ha ebbe a körforgásba beleavatkozik a sors, akkor minden megváltozik. Vágyhatunk ugyan arra, érezhetünk ugyan úgy, ha a sors úgy akarja, megváltozik minden. Hiába szoktuk meg az eddigi életünket, hiába éltünk szabályok szerint…ha a sors úgy akarja, viccesen vagy kegyetlenül, de közbeszól. Megváltozik tőle minden. Nem nagyon, csak egy kicsit. Pont annyira, hogy rájöjjünk az, amire egész életünkben vágytunk, amiért újból és újból levegőt vettünk, végig ott volt a szemünk előtt. Csak túlságosan féltünk attól, hogy bekövetkezik, és ezért nem vettük észre.
Kezdeném azzal, hogy nagy kő esett le a szívemről, amikor megtudtam, hogy nem Albert „fasszopó” Gyöngyike közvetíti az idei gálát. Tavaly elég rendesen felbaszta az agyamat. Nemcsak az igénytelen viselkedésével de különben is…ki a faszom ez? Egy elvonóról szabadult picsa, aki azt hiszi, hogy ha ír egy könyvet a drog meg alkohol problémáiról (meg ismert magyar emberekkel eltöltött éjszakáiról) akkor ő már valaki. Pfffff…egy szánalmas hulladékribancadék, akit bele kéne fojtani az első pocsolyába! Persze azért a Balázs Panna is benyögött egy-két ökörséget, (de ő legalább nem egy elvonoról szabadúlt hulladékember) minthogy Cate Blanchetnek ezidáig csupán egy Oscar díja van, holott köztudott, hogy kettő. Ezt ha egy reggeli műsorban süti el akkor legyintek egyet és azt mondsom, hogy tudatlan szegény, na de egy Oscar átadáson? Kicsit ciki. Plussz a férfi partnere (sosem fogom megtanúlni a nevét) kb. hatszor hangoztatta az este folyamán, hogy "nyolcadik Oscar gála" de sebaj...ezt sosem fogják megtanúlni, amit egyébként nem is értek. Tavaly a 75.-től kezdve egésszen a 77.-ig mindenféle díjátadóról hallhattunk, csak a 79. nem hangzott el pedighátugyena. Plussz a legnagyobb röhej az egészben, hogy ezeket akkor sütik el a kommentárok amikor 72-es betűmérettel ki van írva a képernyőre, hogy hányadik Oscar gála van. De különben is...ha közvetítek valamit akkor alap követelmény, hogy tudjam mit és nem beszéljek hülyeségeket. Ha egyszer elbaszom ok, de, hogy egész este bénázok az nem cool!!! Mindezek után essen pár szó a gáláról is...
...Újat nem tudott mutatni sőt. Nekem kimondottan unalmas volt. Persze a visszaemlékezések (régi Oscar díjas színészek, rendezők stb.) poén volt de vontatottá tette az egészet. A díjazottak pedig…megérdemelten nyertek. Nem voltak bődületesen rossz döntések se hatalmas meglepetések. Bár az, hogy a The Bourne Ultimatum három, megismétlem HÁROM Oscart is nyert (vágás, hangvágás és hangkeverés) az azért nem kis szó, főleg úgy, hogy egy akció filmről beszélünk. Egyedül a vizuális effekt nyertesét tartottam röhejesnek. Az Arany Iránytű. Látványos meg minden DE KÖZEL SEM ÉRI EL A TRANSFORMERS VAGY A KARIB-TENGER KALÓZAI – A VILÁG VÉGÉN LÁTVÁNYVILÁGÁT! De sebaj…mivel ez volt az egyetlen számomra érthetetlen döntés így hamar túl tettem magam rajta. Az idei gála egyértelmű nyertese a No Country for Old Men (Nem Vénnek Való Vidék) mely a rendezés, legjobb film, legjobb adaptált forgatókönyv mellett a legjobb mellékszereplői Oscart is elvihette, Javier Bardem jóvoltából. Nem kis teljesítményt nyújtott az ipse a pszihogyilkos szerepében. Az egyértelmű vesztes pedig a Vágy és Vezeklés (Atonement), mely a nyolc jelöléséből csak a legjobb zenének járó szobrocskát rakhatja a polcra…vagy a vitrinbe. Nem is értettem, hogy a rendezőt miért nem jelölték Oscarra. Nem mintha lett volna esélye a Coen fivérek ellen, de Joe Wright tisztességes munkát végzett, megérdemelte volna a jelölést. Persze sokan attól féltek, hogy a témája miatt (háborús-romantikus-drámácska) majd ezt az alkotást erőltetik és nem merik a No Country for Old Men-t kitömni díjakkal de végül nem így lett. Összességét tekintve rendben volt a ceremónia. Újat már sosem fog tudni mutatni de a megszokott unalmas stílusát nem veszítette el. Az unalmas jelzőhöz a forgatókönyvírók sztrákját is meg lehetne említeni de mivel az Oscar a sztrájk folytatása ellenére is megtartatott volna így...ez csak egy amolyan kis kapu lehet a csodálkozásra érkező válaszokban. Jövőreveletekugyanitt.
A 2008-as Oscar gála győztesei:
Rendező: Joel és Ethan Coen (No Country for Old Men)
Film: No Country for Old Men (Joel és Ethan Coen)
Férfi főszereplő: Daniel-Day Lewis (Vérző Olaj)
Női főszereplő: Marion Catillard (Piaf)
Férfi mellékszereplő: Javier Bardem (No Country for Old Men)
Női mellékszereplő: Tilda Swinton (Michael Clayton)
Vágás: Bourne Ultimatum
Operatőr: Vérző Olaj (Robert Elswitt)
Forgatókönyv: Juno
Adaptált forgatókönyv: No Country for Old Men
Rajzfilm: L'ecsó
Vizuális effekt: Az Arany Iránytű
Hangvágás: The Bourne Ultimatum
Hangkeverés: The Bourne Ultimatum
Díszlet: Sweeney Todd
Jelmez: Elizabeth - Az Aranykor
Filmzene: Vágy és Vezeklés (Dario Marianelli)
Dokumentumfilm: Taxi ti the Dark Side
Maszk: Piaf
Sokat agyaltam, hogy ha film készül a Kane & Lynchből, akkor ki játszahtná Kane szerepét. Aztán elolvastam az előzetes terveket és felmerült Billy Bob Thorton neve...nem is lenne rossz választás.
Lynch szerepére Bruce Willist tippelték vagy szeretnék de szerintem a Szemtől-Szemben színésze, Kevin Gage sokkal jobb választás lenne. A hülye is látja, hogy a csávó kiköpött Lynch.
Mondjuk Kevin Gage esetében olyat is olvastam, hogy Lynch karakterét egy az egyben róla mintázták, ami nem is hülyeség. Hiszen a Szemtől-Szemben filmben a csávónak van egy olyan jelenete, amikor kezd bekattani és annak ellenére, hogy rászólnak ő kinyír egy zsarut. Meg egy prostit is amolyan "pszihopata vagyok" felvezetéssel tesz el lábalól. Persze ettől még kacsa is lehet, de mivel a játék bizonyos elemeiben a Szemtől-Szemben köszön vissza, vagyhogy úgy mondjam "a készítők a film előtt tisztelegnek" bizonyos jelenetekkel, (bankrablás utáni lövöldözés és menekülés valamint a ReTomoto pálya második fele, amikor egy seregnyi rendőr társaságában kell kitőrni és elmenekülni egy épületből) semmi sem lehetetlen. De egy másik Michael Mann film jelenete is visszaköszön, méghozzá a Collateral dicsós-lövöldözős képsorai, mely egy az egyben megtalálható a Kane & Lynchben.
Kiváncsian várom a filmet...vajon képes lesz e magtartani a hangulatot. Az persze egyértelmű, hogy mindent nem tuszkólhatnak bele a filmváltozatba (bár egy két és fél órás moviban talán) de szerintem a játék első felét, amiben még városokban kaszálnak a szereplők, MEG KELL TARTANI és majd a háborús-övezetes résztől lehet kihagyni, vagdosni vagy esetleg pár perces jelenetek erejéig belepillantani a dolgokba. Meg remélem kap egy normális rendezőt, mert ha meghallom Uwe Boll nevét akkor atomot küldök az Eidos és az Io-Interactive székhelyére.
SIRALOMHÁZ ÁTSZÁLLÍTÁSI AKTA:
ADAM MARCUS, ALIAS "KANE"
VEZETÉKNÉV: Marcus
KERESZTNÉVL: Adam
ALIAS: Kane
NEMZETISÉG: Brit
SZÜLETÉSI IDŐ: 1969. augusztus 27
NEM: Férfi
SZEMSZÍN: Kék
MAGASSÁG: 180 cm
ISMERTETŐ JELEK: Egy jellegzetes forradás, mely a jobb szemén fut keresztül.
Bűntörténet, az elítélés oka:
Adam "Kane" Marcust bűnösnek találták 25 venezuleai állampolgár lemészárlásában. Halálra ítélték, a siralomházba szállítására vár.
Az esettel kapcsolatos megjegyzések:
Kane fia kétéves korában tragikus balesetben elhunyt, amikor apja szolgálati pisztolyával játszott. Felesége fia haláláért férjét okolta, ezért elhagyta.
Kane lánya ekkor öt éves volt, azóta nem találkoztak.
Pár évvel később Kane a világ legjelentősebb zsoldosalakulata a The7 tagja lett. Kötelékükben a világ legneuralgikusabb pontjain harcolt hatalmas összegekért, ám egy venezuleai bevetés rosszul sült el:az akció 25 helybéli civil halálát okozta.
Kane volt a zsoldoscsapat egyetlen túlélője, és azt beszélik, jelentős zsákmánnyal távozott. Hogy mi okozta ezt a ballépést, arra kevés bizonyíték van. Kane-t nem sokkal az Egyesült Államokba való visszatérése után letartóztatták, bíróság elé állították, bűnösnek találták és halálra ítélték. A pénz soha nem került elő.
Kane on Kane:
SIRALOMHÁZ ÁTSZÁLLÍTÁSI AKTA:
JAMES SETH LYNCH
VEZETÉKNÉV: Lynch
KERESZTNÉV: James Seth
NEMZETISÉG: Amerikai
SZÜLETÉSI IDŐ: 1966. január 12
NEM: Férfi
SZEMSZÍN: Zöld
MAGASSÁG: 185 cm
ISMERTETŐ JELEK: Erős testalkat
Bűntörténet, az elítélés oka:
James Seth Lynchet bűnösnek találták felesége meggyilkolásában. Halálra ítélték, a siralomházba szállítására vár.
Az esettel kapcsolatos megjegyzések:
James Seth Lynchel a felesége meggyilkolása miatt rá kirótt halálos ítélet után interjú készült. Ennek során végig nyugodt volt, és kijelenette: csak ügyvédje tanácsára ismerte be bűnösségét, egyébként ártatlan. Lynch magát tökéletes férjnek állította be, de amikor rámutatták, hogy ez ellentmond mindazon bűnöknek, amelyek elkövetését beismerte, idegesen és erélyesen azt válaszolta, hogy mindent megadott feleségének, "beleértve esetenként egy-két verést is."
Lynch viselkedésében a skizofrénia összes általános jellemzője felismerhető. Azt tanácsoljuk, hogy Lynchet a börtön biztonsági személyzete és a többi elítéltre különösen veszélyes elemként kezeljék.
Lynch on Lynch:
Kane az átlagos polgár mindennapjait éli. Munkaközvetítéssel keresi a kenyerét, hogy a felesége, és két csöpp gyermekének megteremtse a napi betevőt. A családot ha nem is veti fel a pénz, nem panaszkodhatnak. Kane imádja mindkét kisfiát, ám egy végzetes napon az egyik megtalálja a fegyverét, és véletlenül közvetlen közelről agyonlövi magát. (Egyik) főhősünk élete itt vesz visszafordíthatatlan fordulatot. Kane, a lelkiismeret furdalástól meggyötörten hátrahagyva az őt hibáztató feleségét zsoldosnak áll, hogy esetleges halálával megvezekeljen.
Azonban az elszenderülés nem jön össze, ellenben a szakasz kimagasló katonája lesz, akire felfigyel a Hetek csoportja, akik azonnal belerángatják a rosszba, és kiváló bűnözőt faragnak belőle. Emberünk 13 évig szolgálja hűen a szervezetet, és stílusosan egy hatalmas akasztással szeretné befejezni a pályafutását. Igen ám, de hiba csúszik a gépezetbe, és az USA-ban a rend őrei Kane-en kívül mindenkit leterítenek az akció során. Kane-nek egyetlen választása marad, menekülnie kell a dollármilliókat érő gyémántokkal. Néhány hónap alatt azonban Venezuelában a nyomára bukkannak, és rendőrség elkapja a dúsgazdag úriembert, majd börtönbe vágja.
Itt jön a képbe Lynch, aki skizofréniában szenved, és felesége meggyilkolásáért Kane-nel (akit húsz ember kegyetlen meggyilkolásával vádolnak meg) együtt halálra ítélik. Mivel mindketten szeretik az életet, úgy döntenek, hogy megszöknek. A tervet sikeresen kivitelezik, ám még mielőtt eliszkolhatnának, támadás éri őket. Mint kiderül a Hetek társaságából négyen megúszták az amerikai kalandot, és az ökölnyi nagyságú gyémántot követelik, amit persze lefoglaltak a hivatalos szervek.
A Hetek csoportja ekkor alkut ajánl. Ha Kane pár hét alatt megszerzi azt a pénzt, amit a kővek érnek, meghagyják felesége, illetve gyermeke életét és csak őt nyírják ki. Kane nem tehet mást, elfogadja az ajánlatot, és Lynchel együtt az évszázad legdurvább lopássorozatát kezdik el.
Vélemény: [FRISSÍTÉS]
Az IO-Interactive neve egyet jelent a Hitman játékokkal melyekért én sosem rajongtam. Ezalatt nem azt kell érteni, hogy nem nyerték el a tetszésemet, csupán nem tudták azt a plusz-t nyújtani, ami miatt akár 10-szer egymás után végig viszem. Ennek ellenére rögtön felkeltette az érdeklődésemet a Kane & Lynch: Dead Men, pedig szinte semmit sem tudtam róla csak azt, hogy a Hitman kreátorai alkották meg. Aztán jött az első trailer…mely alatt olyan érzésem volt, mintha egy Tarantino film trailerét látnám. Majd jött még egy (Kane szemszög trailer) majd még egy (Lynch szemszög trailer) és én már is csillagok közt jártam az érdeklődési mércén. Haverokkal 20-25 perceket is képesek voltunk beszélgetni az esetleges majd később a végleges sztoriról és a lehetséges csattanókról (melyek végül elmaradtak). Aztán megnéztem az első in-game videót, mely a ReTomoto irodaházból való kitörést rakta napirendre. 2 perce ment a videó, amikor is a deja vu érzés hatása alatt felnéztem a polcomra és megpillantottam a Szemtől-Szemben című alkotást, mellyel Michael Mann ajándékozott meg minket két olyan sztár kíséretében, mint Pacino és De Niro. A nosztalgia gyanánt meg is néztem a filmet, miután 5-ször egymás után levetítettem mohó érdeklődésemnek az in-game videót. Már akkor tudtam, hogy ez a játék aratni fog…és megtette. A játék olyan atmoszférát teremt, melyet játékban ritkán élünk át, de itt most…átélhetjük. Bár a game a kooperatív módra van kiélezve, de az egyszemélyes sztorimód is élvezetes és meglepetésekkel teli. Küldetésünk nem egy kiképzőpályával kezdődik hanem rögtön egy kő kemény akció kellős közepén találjuk magunkat. A siralomházba száguldó kocsi utasait megszöktetik és nekünk épp bőrrel (és hidegvérrel) kell átrágnunk magunkat a rendőrség kifogyhatatlan járőrein illetve SWAT kommandósain. Ha ez megvan, végre megtudhatjuk, hogy what the fuck.
Kane barátunkról kiderül, hogy a börtön évek előtt egy bizonyos „He7ek” bérgyilkos banda tagja volt ám egy rosszul elsült akció végén csak Kane marad életben illetve…csak azt hitte. Kane lelépett a gyémántokkal, amit most az életben maradt társai egy alku társaságában visszakövetelnek. Ha Kane hiánytalanul visszaadja a gyémántokat, akkor csak őt ölik meg…a lányát és a volt nejét életben hagyják. Így társunk Lynch társaságában, kezdetét veszi a pörgés. Regélhetném itt a pályák lényegét, fontosságát, furfangosságát, de ezt már megtették a játékkritikusok. Amit adott számomra a game, azaz abszolút (nem, nem az Abszol út) adrenalin pumpálás, mely egy másodpercre se áll le. Nincs időd lazítani, mert Lynch mindig gondoskodik arról, hogy a dolgok a lehető legbonyolultabbak legyenek. Néha megöl egy két-túszt, néha eltesz láb alól olyan lányt, akinek az apja egy maffiózó és néha pont akkor kattan be a skizofréniája, amikor 4-5 rendőrautó üldöz, és közben küldik felénk az ólmot. Az izgalommal és a hangulattal nincs is baj, (melyben a zene és a hangok is megteszik a magukét) egészen a 12. pályáig, amikor is a városi környezetből átmegyünk a háborús övezetbe (Havanna) majd a dzsungeles-erdős kaszálásokba. Ezek a pályák is élvezetesek, de inkább hasonlítanak egy tucat shoot’em up gamehoz, mint ahhoz, amit az első 11 pályán megszokhattunk. Az atmoszféra veszít a varázsából, de nem lesz reménytelen a helyzet.
Ami még dicséretet érdemel és sokat dob a már említett remek hangulaton és atmoszférán, az a hangok és a zene. Jesper Kyd ismételten zseniális soundtrackkel állt elő. Bár hallgatni szigorúan csak azoknak, akik játszottak is a játékkal. Csak úgy tudja valaki értékelni a dallamokat, ha át is élte a jelenetet, amely alatt dübörgött. A hangok terén még a szinkron az, ami zseniális lett. Ehhez kellett a "fuck" szavakkal telerakott szövegkörnyezet, melyek lényege a két főszereplő egymás iránt érzett gyűlölete, szánalma és csalódottsága. Ennek köszönhetően nagy monológokkal nem találkozunk, de mindenképp mulatságos lesz a civakodások fokozását hallgatni. Amiért pedig hatalmas piros pont jár a készítőknek az a két pálya közötti töltések kitöltése. Ezeket a rövid kis töltés szakaszokat, teletűzdelték a már említett "gyűlöljük a másikat" párbeszédekkel, melyek hatalmasak és nem hagyják, hogy kies az atmoszférából! Még egyszer...HATALMAS PIROS PONT.
Viszont az irányításban és a mesterséges intelligenciában vannak idegesítő momentumok. A társaink például nem mindig szeretik végrehajtani a parancsokat, melyek nem bonyolultak (menj oda, lőj oda, fedezz onnan) de ha nem értenek a szép szóból, akkor nagyot is szívhatsz. Hiszen ha egy nagy tűzerővel ellátott épületet kell bevenni és a társunk Rambonak képzelvén magát egyedül akar pontot tenni az ügy végére, akkor elég hamar jöhet a restart. Hiszen a bajba jutott társadon csak TE és senki más nem segíthet. Ha nem érsz oda időben, társad szépen elhalálozik, de ha segíteni próbálsz neki, akkor nagy az esélye, hogy te is otthagyod a fogad. Nem szeressük az ilyet. Ez a „segítsünk a társunknak” rendszer egy sima adrenalin injekció társaságában megy véghez. Ha túl sokszor meglőnek (melyet nem egy életvonal, hanem a kép folyamatos imbolygása és vörösre váltása jelez) akkor nem halsz meg rögtön, hanem a társad a segítségedre siet és egy adrenalin injekcióval életet lehel beléd. Ez mind szép és jó, de a társadnak nem mindig áll az ínyére a segítség. Volt olyan eset, hogy meglőttek és a haver tőlem kb. 2 centire állt és nem csinált semmit vagy túl későn jött az adrenalinnal és addigra én már…idegesítő tud lenni, de nem sokszor fordul elő. Ami nagyon tetszett, hogy a végzetes lövés pillanatában, amikor is várjuk társunk segítő adrenalinját, a kép rendszerint fekete-fehérre vált, a kamera elkezd imbolyogni és fejünkben elkezdenek viszhangozni a közelmúlt tragédiáinak hangjai, suttogásai, melyek hihetetlen hangulatosá teszik azt a pár másodpercet, míg megérkezik társunk az erőbombával. Persze azért ezt az adrenalin féle drogot se lehet ítéletnapig fogyasztani. Ha túl sokat kapunk, akkor túladagolásban halunk meg, ami elég kellemetlen.
Az irányítás terén egyedül a fedezékbe vonulás volt, ami az őrületbe kergetett. Persze, jó ha van fedezékünk, csak nem mi döntjük el, hogy mikor alkalmazzuk. A játék saját maga tapaszt a falhoz vagy oszlophoz vagy autó oldalához (utóbbi nem túl nyerő, mert egy sorozat a motorba és durr) és persze mindig akkor, amikor nem kéne. Amikor meg kéne akkor az istenért se akar a falhoz tapasztani, pedig teljes erőmből nyomom a w-t a fal felé. Idegesítő tud lenni, főleg amikor egy elég nagy tűzerővel őrzött területet akarunk bevenni.
Az ellenfeleinkről se mindig a dicsérő szavak jutnak az eszünkbe. Bár teszik, amit kell…lőnek ránk és néha eredményesen, de mégis, előfordulnak olyan blődségek is, hogy ha két centire állsz az ellenség mellett vagy mögött, akkor ő szimplán nem vesz észre, pedig pár perce még egy vele szemközti oszlop mögött áltál és mi több…lőtt is rád. Így a játék nehézségi foka elég kiszámíthatatlan hiszen néha idegesítően sokan vannak az ellenek és értik is a dolgukat de néha képesek a Málna díjra.
Összességét tekintve a mesterséges intelligencia az egyetlen, mely annyi blődséggel szolgál, hogy a Kane & Lynch ne lehessen az év játéka, de ettől még hatalmas élmény. Az összecsapott befejezést(eket) leszámítva. Sokan szidják a grafikát is, de szerintem semmi probléma vele. Emberek…ez egy TPS! Mit várunk, Call of Duty 4 meg Crysis grafikát? Akkor meg az lenne mindenki baja, és bármibe lefogadom, hogy a legtöbb komment arról szólna, hogy „egy TPS-nek minek ekkora motor.” Így is van neki, de elfogadható. Sokan persze a már szidott mesterséges intelligencia miatt csak egy tucat TPS-nek titulálják a játékot, de a hihetetlen atmoszféra többé teszi. Számomra legalább is
Cloverfield
Hát...emberek. Már fél órája itthon vagyok de össze kellett szednem magamat és a szavakat, melyek el fogják hagyni a számat. A film egyszerűen zseniális! Nem gondoltam volna, hogy a Blair Witch után fogunk még látni sikeres és teljes mértékben tökéletes "kézikamerás" mozit. Azt persze el kell ismerni, hogy a történetet tekinte a Blair Witch messze veri a Cloverfieldet eredetiségben, de a szörnyes sztorik valahogy mindg vonzák a tömeget és jól is szoktak elsülni (a 98-as Godzillát és a Csillagközi Inváziót leszámítva). A kamera rángatózása engem inkább a film első 20 percében zavart inkább, amikor is az "ismerkedjünk meg a szereplőkkel" féle házibulis jelenetek pörögtek. Az akció és a menekülés részének nem ártott, sőt dobott (ezért készült így ugye) az "amatőr kamerázás." A színészek teljesítménye mellett a hangok voltak még azok, amik átlagon felülit nyújtottak. Persze, sikoltozni és segítségért kiabálni nem nehéz de ettől függetlenül nagyon egyben volt a szinészi munka. Ami pedig a hangokat illeti nos...azok a kis szörnyecskék, amiket a nagyobb szörnyecske levedlett magáról nálam Half Life 2 érzést nyújtott. Frankón mondom, hogy olyan volt, mintha a Valve keze lenne a dologban (hozzáteszem, hogy szerintem hatalmas gamet lehetne csinálni a filmből). De, hogy kinyögjem a finisht, amiért is elkezdtem ezt az egész "hangok kúrva jók" monológot...a stáblista alatt feltünik a LucasArtsFilm felirat így már nem is megy furcsaszámba a hangzás tökéletessége. Nekem messze a legnagyobb moziélményt nyújtotta az utóbbi 1-2 év moziélményei között, és bár nem lesz az év filmje vagy az Oscar tarolómumus, de remek film és a hangulat az meleyt nehezen tudnak majd lekörözni idén. A The Dark Knight persze lehet, hogy kivétel lesz.
10/10
10. Die Hard 4.0 (Legdrágább az Életed)
John McClane öreg korára teljesen megváltozott. Nem iszik, nem cigizik, nem káromkodik és elege van a munkából. De amit nem lehet róla elmondani azaz, hogy egy puhány, vén fasz lenne. McClane jött, látott és móresre tanította a számítógépguruk hadseregét a maga live free or die hard módján. Tekintve, hogy sosem voltam nagy Die Hard rajongó (nyugodtan lehet bántani érte) a film mégis adott valami pluszt, amitől újra fogom nézni (már elkezdtem) a régi részeket és ki tudja…idővel minden változik. Yippee Ki Yay Motherfucker!
9. The Pirates of the Caribbean: At World’s End (A Karib-Tenger Kalózai: A Világ Végén)
Gore Verbinski egy sokoldalú rendező. Csinál vígjátékot (Egértanya) csinál horrort (Kör) csinál drámát (Az Időjós) és csinál kaland filmet (Karib 1,2,3). Mikor az első részt néztem moziban, teljesen a hatása alá kerültem ennek az egész kalóz-érzésnek. Nemcsak Depp játéka volt az, ami lenyűgözött, de a látvány és a megvalósítás is a székhez kötött. Majd jött a második rész és minden téren rátett egy lapáttal ám a harmadik…annak ellenére, hogy tempó, akció és látvány terén visszafogottabb (bár a film végi örvény jelenet odabassz), számomra hozta azt, amit a trilógia záró(?) részétől elvártam. Kedvenc trilógiám.
8. I’am Legend (Legenda Vagyok
Francis Lawrence 2005-ös filmje a Constantine szerintem remek kis movie volt. Bár nem olvastam a képregényt, de magával ragadott a film lassú, feszült tempója, a pokol jelenet pedig…a legjobb jelenet (Peter Stromare „ördögi” alakítása mellett). Ennek köszönhetően nagy kíváncsisággal vártam a rendező következő munkáját, mely Will Smith főszereplésével érkezett meg közénk. A film remek, de a CGI szörnyek igénytelensége miatt csak egyszer nézhető, ámbár remek alkotás lett, melynek James Newton zenéje (ha ritkán is szólal meg) hatalmas erőt ad.
7. Shoot’Em Up (Golyózápor)
Clive Owen-ről az Artúr Király óta tudni lehet, hogy remek színész. Számomra a Closer (Közelebb) című filmjében nyújtotta az ”ez a pali egy zseni” teljesítményt, mégis Az Ember Gyermeke a legjobb filmje…szerintem. E kis alkotás pedig olyan káprázatos, ötletes és természetesen 100%-ig agyatlan akcióval ajándékoz meg minket, hogy még a Bourne Ultimátum készítői is elismerően biccenthetnek. Úgy ahogy van remek film, ahogy Monica Belucci és Paul Giamatti is.
6. Gone Baby Gone (Hideg Nyomon)
Az író (Dennis Lehane) másik könyvének filmváltozata a Titokzatos Folyó, a kedvenc krimim és Clint Eastwood filmem lett. Amikor meghallottam, hogy egy újabb regény kerül feldolgozásra, kicsit megijedtem a rendező neve hallatán. Szeretem Ben Afflecet, semmi baj nincs vele, csak nem hittem abban, hogy első rendezésként vissza tudja adni a könyvet. De tévedtem…Affleck kihozta a maximumot és bár az öccsét Casey Afflecket valahogy sosem bírtam elviselni, mégis remekül alakította a karakterét. A történet megható, melyet a képi világ és a remek alakítások csak fokoznak. A legjobbak közt a helye.
5. Atonement (Vágy és Vezeklés)
Ez az a film, mely ráébresztett arra, hogy hiányzik a szerelem. A történet valami hihetetlen szép és csodálatos. Bár a Hosszú Jegyesség már próbálkozott ebben a témában (remekül természetesen) de Joe Wright gárdájának se kell szégyenkeznie sőt…nekem ez a film közelebb áll a szívemhez (ebben Keira Knightley is közrejátszik persze). A képi világ annyira de annyira csodálatos, hogy nem ereszt és ha ehhez hozzávesszük még Dario Marianelli írógéppattogással kísért zenéjét, akkor a végeredmény kész gyönyör.
4. The Bourne Ultimatum (A Bourne Ultimátum)
Ez a film AZ AKCIÓ FILM. Oktatni kéne a filmes sulikban, hogy hogyan is kell TEREMTENI. A Film első része vegyes érzésekkel lepett el. Jó kis movie volt, de nem volt az igazi…valami hiányzott. Ám a Bourne Csapdával megkaptam a hiányérzetem okát. Úgy hívják, hogy Paul Greengrass. Az ő képi világa és elképzelései sokkal jobban illenek ehhez a filmhez, mint a Bourne Rejtélyt levezénylő Doug Liman felfogása. Vele sincs különösebb baj, de Greengrass kamerarángatós harci jelenetei és ezáltal realisztikusabb ábrázolása sokkal jobban a fotelhez szögeztek, mint bármelyik akció film a közel múltban. Matt Damon-t pedig ijesztően komolyan lehet venni ebben a légkörben. Csillagos 10-es alkotás.
3. Zodiákus (Zodiac)
David Fincher a He7edikkel bebizonyította, hogy nagyon ért a szakmához. A movie a mai napig a filmtörténelem legnagyobb thrillere, melynek két és fél órája a 100-dik nézés után se unalmas. És a Zodiákussal Fincher ismét nagyot alkotott, csak kissé vontatottabb felfogásban. Olvasni is lehetett a kritikákban, hogy akinek a He7edik egy lassú tempójú film volt, az erre be ne üljön, mert felköti magát. Ettől függetlenül az utolsó percig izgalmas és már-már annyira bele tudja élni magát az ember (legalább is én), hogy jobban érdekli, hogy ki is a Zodiákus, mint az utána nyomozó nyomozókat. Visszafogott tempójú, ámbár remek hangulatú film a mestertől! Még ilyet, még ilyet.
2. No Country For Old Men (Nem Vénnek Való Vidék)
A Coen fivérek előző filmje a Betörő az Albérlőm nem igazán tetszett. Sőt! Kimondottan szomorú voltam, hogy kedvenc színészem Tom Hanks a nevét adta a moviehoz. Persze ezért lehet bántani, de ez a véleményem. Éppen ezért nem kaptam fel a fejem, amikor hallottam, hogy jön az új filmjük a Nem Vénnek Való Vidék. Aztán láttam a trailert…majd a filmet. Most pedig nem tudom eldönteni, hogy ez az évtized vagy minden idők legjobb amerikai filmje. Zseniális, amit a két testvér művelt, valami hihetetlen amit láttam! Javier Bardem pedig maga a gonosz, az ördög. Lassan elkezdem nézni a Coen testvérek korábbi filmjeit is…hátha akad köztük egy két gyöngyszem…
1. DEATH SENTENCE (HALÁLOS ÍTÉLET)
James Wan filmjét nem tudták letaszítani a trónról. A Fűrész mestere valami olyat alkotott, ami meghatározó lesz számomra a hasonló témájú filmeknél. Mint anno a He7edik esetében. Kevin Bacont rég láttam már ennyira parádés játékban és ennyire rá illő szerepben (kopasz sztájl the best). Jöhet a mestertől horror, de inkább efféle mesterműveket kéne letennie az asztalra…sokat, hogy örülhessünk.
Késve bár, de törve nem...összeállt a kép a 2007-es esztendő legjobb játékairól. Azaz az 5, számomra legbest gamekról.
I. CALL OF DUTY 4 MODERN WARFARE
Hittük volna, hogy létezik Call of Duty a II. Világháború eseményei után? Nos...első hallásra fel is háborodtunk rendesen, de aztán egy olyan gamet kaptunk, ami kárpotólt minket minden aggodalmunkért. Méltán lett az év játéka...nem csak nálam.
II. Portal
A Valve már a Half Life szériával is olyat alkotott, amire senki nem számított. Ám a Portal túl tett minden eddigi próbálkozásukon. Vicces, szórakoztató, izgalmas, logikus és a legfontosabb...MEGUNHATATLAN! Még több ilyet!
III. Kane & Lynch: Dead Men
Ugye senkinek se kell bemutatnom az Edios hidegvérű, lelkiismeretmentes és kegyelmet nem ismerő gyilkosát Hitmant, aki Timothy Olyphant-nak köszönhetően azért érzelmekre is képes. Nos, a studio magát nem meghazudtólván egy újabb, talán nem eredetibb de mindenképpen pőrgősebb akciógameval ajándékozott meg minket, mely akár egy Tarantino film alap receptje is lehetne. A Kane & Lynch: Dead Men mindent megad, ami egy brutális akciójátékhoz kell... csavaros történetet, gyilkosokat, melyek utálják egymást és akciót, mely megállás nélkül pumpálja az adrelanint.
IV. Need For Speed Pro Street
Ha sebesség, akkor Forma 1...annál nincs gyorsabb szágúldás. Ha menő verdák, csajok, illegális és legális versenyek, akkor Need for Speed. A sorozat az Undergrunddal egy olyan irányba kezdett el fejlődni, mely egyre több emberrel szerettette meg a sebességet. Ám ahogy teltek az évek és jöttek az újabb részek (Underground 2, Most Wanted, Carbon) egyre többszőr felmerűlt a kérdés, hogy "vajon elég e ez? Mi az, ami hiányzik?" A Pro Street pedig jött, látott, és választ adott mindenre.
V. Virtua Tennis 3
Ha azt mondom foci, a legtöbben azt felelik, hogy Maradona, Pelé, Puskás. Ha azt mondom kosárlabda, akkor a válasz Michael Jordan, Kobe Bryant. Ha a Forma 1 van terítéken, akkor Sennától egésszen Schumacherig nagyon sok klasszikus pilóta jut az eszünkbe. Viszont ha a következő műsor a tenisz...nem hiszem, hogy ne ugrana be mindenkinek kapásból Agassi, Sampras, Federer vagy egy bizonyos Szávai Ágnes neve, akinek ha jól emlékszem...igen, magyar a nemzetisége. Ugye, hogy ugye? A game, számomra minden idők legjobb sportjátéka a Fifa99-óta.
James Wan neve egyet jelent az i wanna play a game mondattal, ami már-már kultikussá vált. A rendező 2004-ben megajándékozott minket egy sorozatgyilkossal, melynek nemcsak stílusa, de gyomra is van a brutalitáshoz. John alias JigSaw ugyanis kifinomult módszerekkel kényszeríti áldozatait a végzetes játékra, melynek lényege...leave or die. Nem akarok kritikát írni a filmről, de asszem nem veszek össze senkivel ha azt mondom, hogy a 4 rész közül (istenem 4 rész…és még messze nincs vége) ez a legtökéletesebb. A többi csak egy szokásos, „a címe úgy is eladja” folytatás. A rendező három évvel később, azaz 2007-ben megajándékozott minket a Dead Silence (Halálos Hallgatás) című misztikus horrorral, melyben egy hasbeszélő szellem "táplálkozik" az emberek nyelvéből. A film nem rossz, de semmiképp sem nevezhető akkora mesterműnek, mint a Fűrész. És még ugyan ebben az évben James Wan papa megalkotta a legnagyobb filmjét! Elkészítette a Death Sentence (Halálos Ítélet) című mesterművet, Kevin Baconnal a főszerepben. Amivel kezdeném az az, hogy a rendező eddigi munkáitól és a suliban elhatározott stílushűségétől eltérően, most nem egy horrort, hanem egy akció-drámát tett le az asztalra. Az eredmény pedig ZSENIÁLIS! A történet szerint Kevin Bacon az apa, éli családjával az átlag emberek életét. Nagyobbik fia profi hokisnak tuningol, míg a legkisebb utód a festészet művészetének rejtelmeibe veti bele magát. Ám egy napon, egy utcai banda beavatási ceremóniájának köszönhetően, a fiatal hokisztár meghal. A rendőrség tenne valamit az ügyben, de nem azt, amit az apa elvárna…ezért a saját kezébe veszi a dolgokat.
Miután lepörgött a stáblista ráébredtem, hogy számomra megvan a 2007-es év legjobbja. Minden téren dicséretet érdemel az alkotás…a rendezés, a zene, a vágás, a színészek és legfőképp az operatőri munka, mely piros pontot érdemel. Jó lenne, ha James Wan áttérne az ehhez hasonló témájú filmekhez, mert bár horrort is tud csinálni, de ebben (ahogy sokak szerint is) mindenképp profibb. Íme hát két jelenet a filmből:
Bemutatkozás
Az élet kreatív és kreatívtalan csodái
Keresés
Utolsó kommentek
- Visszamennék, ufodani: A szerelem amennyire egyszerűnek is tűnik/fellángolása után visz az... »- Prince of Persia 2008, v150r: jó cikk lett, grat. bár a pontozással messze nem értek... »
- TOP 5 - Game, naffeju: én sem értem, dehát ízlések és ízléstelenségek. a kane&lynchcsel... »
- 1994-2004, ufodani: szal annyit,h a te best 5ödből szer 2 a... »
- TOP 5 - Game, v150r: pro street? hogy kerül az ide? :D »
Kategóriák
- A Szív Hídjai (2)- Az élet kreatív oldala (4)
- Az élet kreatívtalan oldala (2)
- David Fincher (8)
- Dream (0)
- Egy kis romantika (3)
- Elmélkedések (6)
- Film trailerek (14)
- Filmrészletek (6)
- Filmsorozatok (3)
- Játékok (9)
- Jóbarátok (2)
- Kis novellák (8)
- Kisfilmjeim (11)
- Lolság (7)
- Múúúviz (31)
- My song is love (3)
- VÁGY sorozat (2)
- Vicc (2)
- Videók (1)
- You Know (2)
- Zene (5)
Archívum
- Jelen- 2009. november
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. május
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. április
- Az összes »
Linkek
- buzz főoldal- HWSW
- HWSW Fórum
- Gamekapocs
- Gamekapocs blog
- Apróhirdetés
- HUP
- Szoftveráruház
- Játékszoftver áruház
Egyéb
